Mikulás, rénszarvasok és a változás, ami úgyis utolér

Vajon a Mikulást még mindig rénszarvasok repítik, vagy már elektromos autóval érkezik? Mondhatnánk, hogy biztosan a rénszarvasok, hiszen „van, ami sosem változik”.
Én viszont úgy gondolom: minden változik. Mindig.

De mielőtt hoznék egy friss, személyes példát, nézzünk rá magára a változásra.

A változás sosem kér engedélyt: egyszerűen megérkezik

Legtöbbször csak akkor vesszük észre, hogy valami megváltozott, amikor már ott áll előttünk, és könyörtelenül ránk rúgja az ajtót.
Pedig folyamatos változásban élünk. Akkor is, ha mi magunk úgy érezzük, nem mozdulunk: a világ körülöttünk igenis változik.

Sokszor ragaszkodunk a régi, megszokott mintákhoz. Ez azonban ellenállás — ami rengeteg energiát emészt fel.
És valljuk be, abból általában így is kevés van.

Érdemesebb tehát ismerni és érteni a változást:

• megállni egy pillanatra,

• megvizsgálni, hogyan hat ránk,

• honnan jön az ellenállás,

• és mi akadályoz abban, hogy együtt mozogjunk vele.

Nem könnyű munka. Sőt. De hosszú távon sokkal kifizetődőbb, mintha évekig cipelnénk a hatásait: szorongást, alvászavart, lehangoltságot, emésztési problémákat vagy a folyamatos stressz más tüneteit.

Az életközép: amikor a változás nem kérdez, csak jön

Az úgynevezett életközép időszaka kifejezetten intenzív ebből a szempontból. Ilyenkor általában:

• 12–18 havonta érkezik valamilyen változás,

• és a legtöbb 3–5 év alatt fejeződik be
  (Bruce Feiler: Life is in the Transitions).

Nem kell feltétlenül óriási, életet felforgató eseményre gondolni — de minden tizedik változás bizony lifequake: olyan fordulat, ami alapjaiban rengeti meg az életünket.

Ezt megúszni nem lehet.
Azt viszont igen, hogy ne egyedül, ne eszközök nélkül menjünk keresztül rajta.

A következő cikkben erről írok majd részletesebben: milyen típusú változások vannak, hogyan működnek, és hogyan lehet velük együtt mozdulni.

És akkor a személyes példa…

Nem kell messzire mennem az emlékeimben.
Pár éve még ott volt a kisfiam, aki izgatottan várta a Mikulást, fényesre suvickolta a csizmáját, és minden apró jelből próbálta megfejteni, hogy a Mikulás tényleg létezik-e.

Aztán ahogy nőtt, már kérdezgetett, kutatott, nyomokat keresett… és végül összeállt neki a kép.

Ehhez képest ma?
A lányom, aki épp a „hiszem is, meg nem is” korszakát éli, megkérdezte a ChatGPT-t:
„Létezik a Mikulás?”

Ennyi.
Ez ma már a nyomozás.

A változás tehát mindenhol ott van.
A gyerekeinkben. A világban. Bennünk. Abban is, ahogyan kérdezünk.

És nálad?

Hol érzed most a változást?
Hol van benned ellenállás?
Hol fogy az energiád?

Ha szeretnéd, hogy ezeket ne egyedül kelljen kibogoznod, itt vagyok — a következő cikkben pedig folytatom a gondolatot.